Akárhányszor elkezdem nézegetni az új kollekció kampányképeit, mindig elfog az az érzés, amikor önfeledten a vízparton süttetem magam - nyárra és melegre vágyom, de azonnal! :)

Ez a kollekció már nagyon rég megfogalmazódott bennem, előbb, mint a 2013-as őszi-téli. Különösképp közel áll a szívemhez a natúr színek miatt, amihez - az én szememnek legalábbis - nagyon passzolnak az erős, feltűnő színek, szeretem az eltérő textúrákat, ahogy harmonizálnak egymással. Talán így február végét járva nehéz elképzelni, hogy lassan eljön ezeknek is a szezonja, én azonban bőszen hordom, a tél közepén (remélem, hogy már inkább a végén) és mindig mosolyogva fürkészem az elismerő pillantásokat, ahogyan vidámságot hoznak ezek a színek mások arcára is. Nem szoktam tudatosan színeket választani, úgy gondolom, hogy ha az ember valamit ösztönből csinál, az semmihez sem fogható.

A tervezés kiinduló pontja Ora Hasenfratz fotós és kedves barátnőm korábbi képei voltak, aminek a színei, a tisztasága és az a megmagyarázhatatlan tökéletessége fogott meg. Az ég színe, a kristálytiszta víz, a hibátlan homok - mind helyet kaptak a kollekcióban, ha csak színileg is. Orával véletlenül hozott össze minket a sors, azonban azóta teljes harmóniában tudunk együtt dolgozni, szeretem azt, amit kiad a kezéből, mert mindig tökéletes. Így lett ez most is:

A kollekció a Day and Night nevet viseli, melynek több oka is van. Egyrészt, mert a nyár, egy fantasztikus nyaralás általában két dologról szól: nappal a vízparton, este a partykon tölti az ember az idejét. A fekete nem egy alapvető nyári szín, azonban egy örök klasszikus és a legtöbb nő ruhatárában elengedhetetlen a tökéletes fekete tote. Ezért ezt nyáron sem szerettem volna kivenni a termékek közül, az eddigi tapasztalatok alapján, mindenki nagy örömére!

Ora képei tökéletesen visszaadják azt a hangulatot, melyet a táskák képviselnek. Az eddigi megszokott egyenes szabásoktól eltérően, most finomabb, lágyabb, nyáriasabb vonalakkal készültek a táskák, melyeket ruhákkal és sarukkal egészítettem ki - a bemutató erejéig, azonban később gyártásra is kerülnek.

Nagyon nagy álmom volt egy saját bemutató, nagy fába vágtam a fejszém, de utólag visszagondolva természetesen megérte. Rengeteg tapasztalatot gyűjtünk mindannyian egy ilyen esemény alkalmával, amire pedig a legbüszkébb vagyok, hogy megcsináltuk. Mondhatom, hogy állandó csapattal dolgozom, a kezdetek óta Fábián Zsanival, aki mindig tökéletes hajakat varázsol, Vass Krisztával, akinek a hibátlan sminkeket köszönhetjük, Tóth Evelinnel, aki a stylingért felelős. A csapatunk állandó tagjai Geo és Edina is nagyban hozzá járultak az eseményhez, Tóth Frida és Richard Alexander pedig fő-fő-fő szervezőként lekoordinálták az egészet. Külön köszönet illeti Orbán-Németh Melindát, akinek az elmúlt időszakért nagyon hálás vagyok, neki köszönhetjük a csodálatos helyszínt, a Solinfo Lámpastúdiót, valamint a Törley-nek és a Schwarzkopf-nak, hogy hozzájárultak az este tökéletesítéséhez.

Nagyon boldog vagyok, hogy ennyien eljöttetek, remélem mindenkinek jó élményeket szereztünk és belecsempésztünk egy kis jó időt a hideg estébe! :)

Szép hetet Nektek, Dorka